Cselekményünk ott kezdődik, ahol az eredeti mű véget ért: nevezetesen azon a ponton, amikor Hercegünk az elbűvölő Hófehérkébe életet lehelt csókjával.

Ezzel a csókkal Hófehérke minden álma szinte szempillantás alatt teljesült. Régi vágya vált valóra. Úgy érezte, hogy élete nem is alakulhatott volna jobban. A könyörtelen szolgai körülmények mostohaanyjával és az utána rémült menekülésben eltöltött esztendők mintha sorba lettek volna fűzve azon a láncon, amelyre most végre felkerült a gyönyörűséges medál a herceg feltűntével. A mag, amelyet elvetett vágyakozásával, hosszú évek kitartó munkájával végre meghozta termését. Hófehérke soha nem volt még ilyen boldog. Úgy érezte magát, mint egy mesebeli királylány. Erre valóban minden oka megvolt, hiszen a Herceg a tenyerén hordozta. Minden jóval elárasztotta, amit szem és száj csak kívánt. Pompás kastélyában rendezkedtek be, ahol Hófehérke a legnagyobb kényelemben részesült. Emellett a Herceg a leghíresebb olasz tanítómestereket vette mellé, mert valljuk be, az ifjú lánynak nem igen volt része tanulásban korábban, és bár igen nemes volt a lelke, a legértékesebb drágakő is keveset ér, ha csiszolatlan. Ókori filozófusokról tanult a kor követelményeinek megfelelően. Tanulmányai között szerepelt Platón, Arisztotelész, az ókori görögök, egyiptomiak, sőt még az alkímia is. Így élete mind teljesebbé vált, és egyre hálásabb volt a sorsnak, hogy ebbe az irányba terelte.

Mindeközben a törpöknek, szorgalmas munkájuknak köszönhetően, sikerült annyi pénzt összegyűjteniük, hogy megvették az aranybányát, ahol dolgoztak. A szomszédos településekről olcsó munkaerőt toboroztak, és a kibányászott arannyal kereskedni kezdtek. A keleti és nyugati tudományok vívmányainak egyesítésével megszülettek az első vitorláshajók, amelyekkel igen hosszú távra el lehetett jutni. A törpök az aranyért cserébe különféle távolkeleti kincseket és dísztárgyakat importáltak, és vagyonuk még tovább növekedett. Olyannyira meggazdagodtak, hogy megvették Hófehérke mostohaanyjának romos kastélyát, amit az öreg hölgy halála után igen olcsón elárvereztek a hitelezők, hogy készpénzhez jussanak. A kastélyt felújíttatták és felvettek személyzetet is, akik ellátták az ügyes bajos dolgokat a házban és a ház körül. Közben pénzüket kamatoztatták a közeli nagyvárosban lévő bankban, így lassan akkora vagyonra tettek szert, hogy szinte már dolgozniuk sem kellett. A hivatalnokok hada és a szolgálók elláttak minden felmerülő problémát. A törpök pedig átadták magukat az élet élvezeteinek. Messze földre elterjedt fogadásaik híre, amikre kezdetben neves művészeket, filozófusokat, majd később befolyásuk növekedésével egyre magasabb rendű hivatalnokokat, grófokat, bárókat és hercegeket hívtak meg. Szívesen látogattak el hozzájuk a vendégek, hiszen nemcsak a kultúra találkozott itt, hanem sok izzó vágy kielégülést nyert. Messzi földről érkezett különleges bor, sőt néhány tiszteletbeli vendég számára ópium, kimeríthetetlen, változatos finomságok, és nemegyszer hajnalig tartó orgiák várták itt az éhes vándort.

Ebben a korban mind a művészet, mind az új politikai viszonyok az ember mindenhatóságát hirdették. Nem volt már szükség a jóságos Isten kegyelmére a boldog élethez, hiszen az ember a kereskedelemből felhalmozott pénzéből mindent meg tudott venni. Így hát arra sem volt szükség, hogy nélkülözéssel és erényes életmóddal kivívják az emberek Isten jóindulatát. Sokan tehát arra használták fel ezt az időszakot, hogy mértéktelenül próbálják kielégíteni vágyaikat, sós vizet öntve ezzel a szomjas testbe. Emellett jó oldala is volt ennek a kornak, hiszen Isten mindenhatóságának megszűnésével újra erősödtek az ókori görög, római és egyiptomi filozófusok tanításai. Ezek próbálták féken tartani a futótűzként terjedő életszeretetet, amely inkább az anyagi világ hajszolásában lelte örömét.

Időközben jó néhány év eltelt. Hófehérke nemeslelkű nővé érett, aki annak ellenére, hogy igen jómódú volt, sohasem riadt meg egy kis házimunkától. A Herceg nem tudta őt lebeszélni a mosogatásról, a takarításról, vagy alkalomadtán egy kis jóleső munkától a kertben. Túlságosan hozzászokott a serénykedéshez és szeretett szorgoskodni, mert ezzel tudta kifejezni szeretetét és ragaszkodását. Hófehérke sohasem tudott igazán beilleszkedni a nemesi életbe. Túl jó volt a lelke ahhoz, hogy parancsolgasson, és túl tiszta volt ahhoz, hogy elfogadja, több jár neki, mint az egyszerű szolgálóknak a kastélyban. Szerelmük a Herceggel időközben erős szeretetté kovácsolódott. Hófehérke már nem volt olyan bűbájos, mint fiatal korában, az idő vasfoga és a nehéz munkával elöltött évek nyomot hagytak rajta. Bőre már nem volt olyan bársonyos, mint ifjúkorában, és tekintete is keményebb lett. Nézésében volt valami mélyen ülő bánat, amivel ifjúkorában könnyen elvette a szépségért rajongó Herceg eszét, de most évek elteltével veszített a varázsából.

Ez alatt a törpök csodálatosan felújított kastélya kulturális találkozóhely lett. Sövényekkel és egzotikus növényekkel díszített kertjükbe néhány szobrot maga Leonardo da Vinci faragott. A szobák és termek pedig híres festők képeiben bővelkedtek. Igen jó ízlésük volt. Nagyvonalúan válogatták össze a színeket, élénkeket összepárosítottak arannyal vagy ezüsttel. Festményeik és dísztárgyaik rabul ejtették az emberek érzékszerveit, ínycsiklandozó ízek, buján meghajló testrészek, lédús gyümölcsök csábítottak. Szinte hallani és érezni lehetett a festményeket, melyek elbűvölték és magukkal ragadták a látogatót. Nem véletlen tehát, hogy annyi híres ember megfordult itt, tovább növelve a törpök kastélyának hírét, ami messze földre szállt, egészen pontosan a Hercegig és Hófehérkéig.

A törpök hetedhét országra szóló három napos bálra készültek, amelyre nem csak művészek, de magasrangú nemesemberek is hivatalosak voltak az ország minden területéről. Hófehérkének nem tetszett, hogy újra vissza kellett mennie a kastélyba, ami rég elfeledett múltját jelképezte. Mostohaanyja jutott eszébe, akinek még a temetésére sem ment el. Ha a régi kastélyra gondolt, szinte hallotta sátáni kacagását, amikor beleharapott a mérgezett almába. Félt, hogy az ódon falak beszélni fognak hozzá, számon kérik tőle szökését és megkérdik, miért hagyta magára egyetlen családtagját. Hosszas beszélgetés után a Herceg megértette Hófehérkét és megállapodott vele abban, hogy külön megy a bálba. Az igazat megvallva vágyott is már az egyedüllétre. Középkorú lehetett, tele életenergiával és tettvággyal. Rajongott a kor szépségeiért, míg felesége visszafogottabb volt. Ő otthon, a családi birtokon is nagyon jól érezte magát, a nagy társaság és a hivatalos ismerkedések pedig inkább csak feszélyezték, ezért rendszeressé váltak a viták közöttük az utóbbi időben.

Hófehérke tehát otthon maradt a ház körül, míg a Herceg belevetette magát a kulturális életbe. Nagyon jól érezte magát, elbűvölte az a rengeteg szépség, amit a törpök felhalmoztak. Megigézte a sok mesés távolkeleti kincs, vegyülve a legújabb művészeti alkotásokkal. A mélyzamatú francia földről érkezett boroknak köszönhetően gyorsan közös hangot talált a vendégekkel, különösen egy meseszép, kecses alakú, fiatal festőnővel, akinek mély pillantásában először csak megszédült a Herceg, majd olyan sötét barlangba zuhant, amit a tudatosság fáklyalángja messze elkerült. Szerelmes lett, vagy csak megbabonázták? Ki tudja! De a szépség mágikus bűvkörébe csalta, elvette józan ítélőképességét, és hatalmába kerítette. Talán még voltak saját gondolatai, de olyan közel került a tűzhöz, hogy gyenge lepkeszárnyai átmelegedtek, megégtek, már nem tudott menekülni, egyenesen vesztébe zuhant. Nem foglalkozott vele, hogy mit fog szólni Hófehérke otthon. Olyan távol volt még a hazaérkezés, hogy a hosszú idő még akár tisztára is moshat addig minden bűnt. Így hát megfeledkezve mindenről és mindenkiről, feleségül kérte a festőnőt a harmadik napon. Ő azonban gondolkodási időt kért.

A hosszú úton hazafelé sokat gondolkodott a Herceg. A bűvölet elszállt, de a tiltott gyümölcs mézédes íze még szájában volt, és az Ördög is emlékezett a megkötött szerződésre, ami a tiltott gyümölcs elfogyasztásával azonnal érvénybe lépett. Hazatérve nem tudta már szeretni Hófehérkét, eloszlott minden érzése iránta, és elmondta a történteket. Megígérte, hogy élete végéig támogatni fogja és nem lesz gondja, de szegény lelket mindezek az anyagi javak nem érdekelték. Élete álma tört ketté. Hitte, hogy a szerelem örök és átlát a test szépségeinek fátylán, így fennmarad akkor is, ha már öregek lesznek, de nem így történt. Élete első nagy csalódása volt ez. Ösztönösen tudta, hogy szép, hiszen még mostohaanyja is azért üldözte, mert őt hitte a legszebbnek a világon, a törpök pedig egyenesen istenítették. Nem számított rá, hogy egyszer meg kell tanulnia újraértékelnie életét. Még aznap összepakolta utazótáskáját és elmenekült, maga sem tudta hová.

Mondhatjuk, hogy igazságtalan a Sors, mert az ártatlanokat bünteti, de Hófehérke élete már egyszer véget ért, ekkor újabb esélyt kapott, hogy kijavítsa oktalanságát, ami veszélybe sodorta. A bűbájos, tiszta lelkű teremtés elfogadta a legszebb almát egy gyanús vénasszonytól, aki egyedül járta a sűrű sötét erdőt. Tudatlansága miatt a szépség megmérgezte őt, és ez kis híján az életébe került. Gyönyörű volt és jólelkű, de egyszerű teremtés. A Sors új életével esélyt adott neki a fejlődésre, hogy ne csak szép legyen, de bölcs is, ezért amikor a Herceghez került tanulhatott ókori filozófusoktól. De minden átmenet nehézségekkel jár, és az életben is vizsgázni kell a megtanult anyagból. Az utolsó próbatétel az volt, hogy a Herceg elhagyta őt, mert már nem volt olyan szép. Ez által Hófehérke megtapasztalta, hogy minden, ami szép egyszer elmúlik, mint ahogy a legszebb alma is megfonnyad és ahhoz, hogy a boldogság örök maradjon, a belső értékekre kell helyezni a hangsúlyt. Ha megérti a tanítást, akkor tudatosabb lesz, nem fogja megtéveszteni a ragyogás, nem akar majd a szépségével hódítani, mert a szépséghez kötött szerelem múlandó, mint minden anyag. Ez volt mostohaanyja tanítása.