Dicső élet

Ez egy szerelmi történet, mely tanúságul szolgáljon minden olvasónak. Mese a szerelemről, a pénzről, a harcról, a csalódásról, a hódításról, születésről és halálról. A helyszín az alföld, a királyi palota, valamint a zsoldos hadsereg harcos útvonala.

Történt, hogy az alföldön született egy gyermek. Édesanyja büszkén nevelgette, teje elapadhatatlan volt, így erőtől duzzadó, egészséges lett. Édesapja a keresztségben a János nevet adta néki, mert hitt benne, hogy neve megóvja, hiszen Isten kegyelme a jelentése. Vadóc fiúcska volt, gyorsan nőttek fogai, korát meghazudtolva ült néhány hónaposan, valóságos csodagyermeknek tartották a környékbéliek, korán elkezdte rakosgatni apró lábait, majd gombamód cseperedett, elméje élessé vált, mint a borotva pengéje. Itta anyja és apja szavait, tanult, dolgozott, s olvasott mindenféle krónikát, hallgatta az öregeket, papokat, akik oly bölcsek voltak, mindent megfigyeltek, mindent meghallgattak. Ismerték a fákat, a földet, a vizet, a napot és holdat. Az idő vasfoga sem hagyta kopni a történeteket. Hallott Mátyás király udvaráról, arról, hogy milyen uralkodó is ő, olyan, aki főembereivel, nemeseivel bizalmasan érintkezett, kapuit nem zárta be, közösen lakmározott velük, a kérelemmel érkezőket, a koldusokat beengedte, majd alamizsnával bocsátotta el őket. A bajba jutott ember bármikor bebocsátást nyert hozzá, meghallgatásra talált szava, ezért is kaphatta ezt a nevet: Mátyás az igazságos. Legendák övezték már életében.

János naphosszat hallgatta a mesének tűnő valós történeteket. Arról álmodozott, hogy egyszer a seregbe vonul, s védeni fogja a hazát Mátyás király oldalán. Éjjelenete megköszönte elmúlt napját Istennek, hálát adott minden jóért, s kérte, hogy ő lehessen a következő ember, aki beléphet eme kötelékbe, ha eléri azt a kort, hogy a katonaság magába szippanthassa álmodozó lelkét. A seregről azt olvasta, hogy közel húszezer főnyi lovasból és nyolcezer gyalogosból álló zsoldos hadsereg, alig bírta maga elé képzelni. Csábító volt az, hogy zsoldot kap szolgálatáért, hiszen úgy gondolta, hogy könnyű szerrel vagyonhoz tud jutni, ezzel segítve szüleit, s elvenni a környék legszebb hölgyét. A seregben szolgáltak mindenféle népek: csehek, lengyelek, németek, de a könnyű lovasok alföldi legények voltak, olyasformák, mint János, a huszárok, az íjászok székelyek, a nehézvasas lovasok cseh és német vitézek voltak. Egész életében arra készült, hogy mihelyt betölti a tizenhatodik életévét, könnyűszerrel bekerülhessen ebbe a monumentális seregbe, hiszen fizikai erőnléte, gyors mozgása megvolt hozzá. Testét amúgyan formálta, hogy az udvarukon található farönköket egyik helyről a másikra cipelte, elhagyta az alföldet, s bejárta a hegyeket, hogy erősödjön, s minél szívósabb legyen. Szívének kedves hely volt a Zemplén, melynek szépsége magával ragadta, a táj gyönyörűsége lenyűgözte, hiszen egy alföldi legénynek, aki éveken át csak síkságot lát, csodaszámba ment a hegyek-völgyek látványa. Futott télen hóban, nyáron tűző napsütésben, lovagolt, s készült harci tornákra, kedvenc lovát imádta és féltette, mint szeme fényét. Felnyergelte, etette, tisztogatta, szőre fényes volt, mint a felkelő nap sugara. Édesapjának segített a ház körüli munkában, szántott, vetett és aratott. Szülei büszkék voltak reá. Nem akarták, hogy a seregbe vonuljon. Testvére félig holtan született, ez a gyermek vele ellentétben gyenge volt és nyeszlett, nem élte meg a születése utáni reggelt. Édesanyja ekkor már nem volt túl fiatal, nem is várták már a gyermekáldást. A sors még egy szikrányi lehetőséget nyújtott feléjük, de ez szikra hamar kialudt, s apró gyermekük az angyalok népes hadát gyarapította az égben tovább. Egyke gyermekük volt mindenük, s féltek, hogy vakmerősége a sírba taszítja. Pénzük ugyan kevés volt, mit adhattak, de annál nagyobb szeretet és tisztelet övezte mindennapjaikat, ezt a kincset adták fiúknak, aki inkább kézzel fogható földi javakra vágyott.

A legvonzóbb és legizmosabb férfi volt közel, s távol a vidéken. Hatalmas hegyként tetszettek izmai, erős alkarja akár egy favágóé, háta, mint a föld kiterített térképe, lábai erősek, hasfala izomzata vetekedett egy szikla erősségével. Teste szépen formált, izmai átlátszottak egyszerű len ruházatán, fekete haja és sötét szeme, karakán vonásai a környékbéli leányokat elvarázsolta. De az ő szíve csak egy nőért dobogott, Johannának hívták. Édesapja gazdag nemes úr volt, bejáratos a királyi palotába. János erős külseje mögött gyámoltalan lélek húzódott meg. Nem tudta, hogyan tudná levenni lábáról kiszemelt kedvesét. Először küllemével próbálta meghódítani, erejét fitogtatta, de ő csak legyintett rá, aztán levelet írt neki, szép és kedves szavakat, de a leány reá sem nézett. Johanna, dacos, makacs hölgyemény volt, magasan hordta orrát, míg kisebb húga Beatrix maga volt a báj és a jóság. Beatrix boldogan lett volna János kedvese, de János észre sem vette őt a szívét elöntött vak szerelemtől. Elhatározta hát, hogy meghódítja Johannát, bármi áron, de a sors közbeszólt.

A seregbe új embereket toboroztak. Édesanyja szíve majd megszakadt, amikor fia elhagyta szülőházát, könnyeit nyelve búcsúztatta drága fiát. Apja ugyan emelt fővel veregette meg fia vállát, s még néhány bölcs tanáccsal látta el, de belül vérzett a szíve. Ahogy elhagyták a kis alföldi települést, a lányok sorra álltak ki az utcára, s búcsúztatták az ifjúkat. Volt, aki mirtuszt, sárga rózsát, vadrózsát tűzött a ruhájára, s volt egy leány, Beatrix, aki piros rózsát, ezzel jelezvén, hogy meghódították a szívét, így intett búcsút Jánosnak. Beatrix éretlen volt még, alig tizennégy. Arca ezen a reggelen halvány rózsaszínben ragyogott, haját szépen feltűzte, s felvette legszebb ruháját, de mindhiába, mert gőgös nővére, aki csak az ablak mögül figyelte a menetet anélkül, hogy ott lett volna férfiak álmának netovábbját képezte. Dekoratív nő volt, látványos domborulatokkal, szemtelenül szép arcformával megáldva. Festők álmodtak ilyen csodás nő portréjának vászonra viteléről. János csalódott volt, hogy nem láthatja a lányt, de úgy gondolta, hogy ha visszatér a zsoldjával a tarisznyájában, meghódíthatja ezzel kedvére téve apjának is. Beatrix szomorúan futott be a házba, s könnyeit nyelte minduntalan, s Isten kegyelmét és szeretetét kérte, valamint azt, hogy János egyszer épségben hozza haza lába, egyszer vegye észre, hogy ő is létezik.

Az apró embersereg hosszú menetben ért a királyi palotához. Mátyás udvara nagyon puritán volt, szűkek, alacsonyak voltak az épületek, a padlók szőnyegtelenek. Agarak szaladgáltak az udvaron, s furcsa emberek látatták magukat. Szólt a zene, s ropták a táncot. Reneszánsz fafúvósok, lantok kísérték éneküket. A lant nagyon népszerű volt, amit annak köszönhetett, hogy egy viszonylag olcsó, könnyű, hordozható zeneszerszám volt, amely emellett hihetetlenül sokoldalú, mindenféle korabeli zenei igényt ki tudott elégíteni.

János délcegségére felfigyelt az egyik udvari tanácsnok, s ama megtiszteltetés érte, hogy részt vehetett egy hadijátékon, erejét megmutatva. A nép csak bámult. Izzott a levegő. A királyi páholyban ülő házigazda és fenséges vendégei, valamint a lelátókon egybegyűlt nézősereg előtt a tornapályán zajlott a játék. János ismerte erejét, nem volt félnivalója. Bírta a fegyverforgatás művészetét, gyermekkorában nagyapja tanította. Bekötötte szemét, hogy az ösztöneire hallgasson, s ne csak arra koncentráljon, amit lát. Az egyik nemes lánya felfigyelt Jánosra, s szíve hevesen kezdett verni. János, amikor kinézett a tömegbe, s fel az urak közé, azonnal szemet szúrt neki a lány szépsége. S mint villámcsapás érte egy megmagyarázhatatlan érzés, s az addig oly magabiztos ifjú elveszítette lába alól a biztos talajt. Innentől kezdve már nem emlékezett Johannára és Beatrixra pláne nem, csak ez az ártatlan tekintet lebegett a szeme előtt, s majdnem vesztét okozta az eddig ismeretlen hölgy. Egy pillanat műve volt, arra ocsúdott, hogy ellenfele közelít felé, s neki védenie kell magát, sőt győznie kell, ha el akarja nyerni az idegen nő kegyét. János győzelmét hatalmas tapsviharral ünnepelték az összegyűltek. Majd folytatódott a sor kiváló lovagok párviadalával. Közben lovasok, lovas és gyalogos íjászok, királyi solymászok, számszeríjászok bemutatóit csodálhatta meg a díszes társaság. János kifújta magát, s már nem látott mást, csak maga előtt az angyali nőt, kinek nem tudta nevét, s származását. Vajon ki lehet ez, talán egy délibáb? – kérdezte magától János. S reménykedett benne, hogy a sereg nem indul harcnak, hanem még az udvar környékén marad, s megismerheti ezt a földi tüneményt. János előtt győzelmének dicsőségére megnyíltak a kapuk. Az udvarba hívták a nemesek közé. Ez hatalmas elismerés volt, melyet kevés ifjú élvezhetett. Az este folyamán isteni nedűt ittak, folyt a bor literszámra, disznó, marha forgott nyárson, színes gyümölcsök ékesítették az asztalt. Dőzsölt a nép, a kedv a tetőfokára hágott. A csontokat kutyák rágták, szólt a zene, pezsgett az udvari élet. S akkor meglátta őt, a gyönyörűség netovábbját, Annát. Titokzatos szépség volt ő, fiatal és kecses. Mintha egy istennő szállott volna alá, Jánost megbabonázta. Még a borospoharát is kiejtette a kezéből, zaját elnyelte a zene és a kacagás, mely néha már-már lármának tűnt. A lány szemérmesen nézte Jánost a távolból, majd elillant az oszlopok mögött. János felpattant, s utána eredt, de nem találta, eltűnt az udvar sötét kertjében. Az éjszaka nagyon hosszúnak tűnt, ábrándokkal teli. Meg kell tudnia, hogy ki ez a démoni nő, aki ilyen hamar feledtette vele Johannát. Másnap reggel újabb lovagi tornán vett részt, s újra győzött. Ez így ment nap-nap után. S egyszer csak azt vette észre, hogy a lány mellére egy vörös rózsa van kitűzve, s szeme már nem ragyog. Édesapja ügyeskedéssel szerette volna gyarapítani vagyonát, így leányát neki ígérte az egyik gazdag úrnak Zoltánnak. János várta az alkalmat, hogy újra a közelébe kerüljön a lány. S az oszlop mögül megint felragyogott az ismeretlen szempár, s most János nem volt tétlen, a lány után eredt. Titkos randevú kerekedett, édes-keserű vallomás. De a szerelem féktelen volt, s vad, tervet eszeltek ki, hogyan szöktethetné meg a leányt. Összeforrt a szájuk, tűzben égett testük. Hamar eljött a reggel, a nap korán szórta szét fényes sugarát, s a szerelmesek beletörődve visszaosontak szállásukra, s reménnyel telve várták az újabb éjszakát. S ekkor olyan dolog történt, ami ugyan János egész életének álma volt, de most mégsem kívánta. Mátyás összehívta seregét, s útnak indult. A török ellen vezetette a maga nemében páratlan hadseregnek bizonyult híres fekete sereget, amely jól szervezett volt, korszerű hadászati elveken alapult támadási taktikája. Az éjszakák hidegek voltak, a nappalok pedig hosszúak. Ment előre a sereg, nyomult végig az országon egészen a célig. A gyalogosok lábát törte a bakancs, a lovasok hátsóját a nyereg, de mindenki úgy állta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. János, amikor csak becsukta a szemét látta a kedvest, látta édesanyját és édesapját. S már nem vágyott zsoldosnak lenni, de nem volt visszaút. S akkor jött az összecsapás. Fröccsent a vér, húsba markoló sikolyok hallatszottak, csonka, élő testek hevertek szanaszét. Embert próbáló körülmények uralkodtak. De a fekete sereg győzedelmeskedett, s János élt! Kisebb karcolásokkal úszta meg a csatát. S tudta, hogy itt nincs megállás, szerves része az egésznek. Annát nem találta az udvarban, apja tanulni küldte, a latin nyelvet sajátította el, hogy neki kiszemelt urát tudásával, eszével is elkápráztathassa. S János újabb csatába indult, s újra túlélte. Így ment ez néhány éven át. Mátyás király szárnyai alá vette a tehetséges fiatalt, s ezért nagyon boldog volt, hogy ilyen kitüntetés érte élete során. A fiúból férfivé vált az évek sora alatt. S szíve egyre jobban sóvárgott. Nem telt el pillanat, hogy ne gondolt volna Annára, s arra, hogy tüzes csókjuk újra megismétlődik az erkély alatt. Álomképpé vált a valóság. A távolság egyre csak nőtt, viszont az érzés megmaradt. Sőt egyre jobban lángolt szívében. Fájdalmas volt a hiánya, kezdte felemészteni az egész érzést a távolság. A zsoldja gyarapodott, s egyre jobban tudta segíteni szegény szüleit, akik majd megőrültek a kétségtől, hogy láthatják-e még valaha édes fiúkat.

De közben állj! Ne feledkezzünk meg Johannáról és Beatrixról sem. Johannát betörte egy nemes lovag, s hoppon maradt a kérő sereg. Beatrix viszont egyre csak vágyakozott a szomszéd fia után. Nem feledte Jánost, akinek emlékeiből az apró lány már majdnem teljesen kikopott. Felcseperedett, csodás nővé vált. Édesapja tanulni küldte Itáliába, oda, ahol Anna is tanult. Irodalmat tanultak, de a két leány féltve őrizte titkát, azt, hogy szívük valakiért hevesen dobog. Igaz barátnők lettek távol hazájuktól. Annát várta a házasság, egy ismeretlennel, s várta szerelme, s nem tudta elképzelni, hogy tud ebből a helyzetből majd kikerülni. A szökésen gondolkodott, s azon, ha nem lehet a szerelméé, akkor nem lesz senkié, inkább véget vet életének. János közben hazatért szüleihez, s már-már kezdett lemondani Annáról. Próbált beletörődni, hogy nem ő lesz a végzete, de kész volt megvívni a lányért szemtől szembe Zoltánnal, ha úgy hozza az élet, s szembeszáll Anna édesapjával, a gőgős úrral, akinek más sem számított életében, csak a vagyon. A két nő egyre jobban szenvedett, az egyik a reménytelen szerelem miatt, a másik pedig azért, mert nem ő dönthet a sorsáról. Az itáliai évek hasznosan teltek, szippantották magukba a tudományt, a két nemes lány egyre távolabb került az általuk kívánt céltól. Aztán Annáért jött Zoltán, s magával vitte. A lány mélabússá vált, s titokban küldött egy levelet szerelmének, kivel titkos randevút egyeztetett. János végtelen boldog volt, amikor olvasta a sorokat szíve elszorult, s könny futott a szemébe. A lány nem feledte, s ez melegséggel töltötte el lelkét. S várta a titkos randevút az éjszaka leple alatt az udvarban. Felvette legszebb ruháját, felnyergelte a legjobb lovát, s az udvarba indult. Mátyás király szívesen látta régi zsoldosát az udvarban, így bejutnia nem volt nehéz. De nagy csalódás érte mikor meglátta kedvesét egy másik férfi oldalán. S bánatában hazáig vágtázott, könnyei potyogtak, s a süvítő szél teljesen kifújta, míg hazáig ért, nem várta meg az éjszakát. Boldogtalanul teltek a napjai, csak arra tudott gondolni, hogy Anna hogyan volt képes így megalázni őt, meggyalázni szerelmüket. Anna is szenvedett, de nem tudta ezt már elmondani, mert a titkos találkozó elmaradt. Végül apja kényére tett, hogy ne okozzon csalódást, Zoltánnal maradt, hozzáment feleségül. Feladták a szerelmüket, már egyikük sem küzdött tovább, pedig egy hajszálon múlt, hogy az életük nem közös úton haladt tovább.

Teltek a napok, hónapok és évek. Jánosnak egyre nagyobb lett a birtoka, földje jó termővé vált, jószágai szaporodtak. Mátyás király egyre nagyobb adókat vetett ki a népre, de János és családja ennek ellenére sem szenvedett hiányt. Álmában sokszor látta még a csatamezőt, s hallotta a jajveszékelést, látta Anna ragyogó szemét. Így teltek az éjszakák és nappalok. S akkor meglátta őt. Egy ismeretlen szépség suhant végig a szomszéd birtokon. S amióta elveszítette Annát, először érezte, hogy újra dobog a szíve. Valahogy ismerősnek tűnt a lány, de nem tudta, hogy honnan. Megkérdezte idősödő édesanyját:

- Mond anyám, ki ez a lány?

- Édes fiam, ő a szomszéd nemes lánya, Beatrix. Nem emlékszel reá? Még gyermek volt, amikor elmentél a seregbe. Apja tanulni küldte Itáliába, hogy lányát könnyebben férjhez tudja adni, bár szépsége is elég lenne bármely nemes úrnak. Apja szereti a kisebbik lányát, s mindent megtett a boldogságáért, valamiért mindig szomorú volt, miután a seregbe vonultak az alföldi legények, de nem árulta a titkát. Csak a jelet tűzte mellére a vörös rózsát, de sohasem árulta el, hogy kiért rajong a szíve.

- Anyám, mint már meséltem, az én szívem is dobogott egy nőért, Annáért, de csalfa volt, s nem érdemelte szerelmem. Kitöröltem még az emlékét is.

- Házasodnod kellene fiam, vágyom már az unokára, apád is egyre öregebb, s szeretné még tanítani fiadat, mint téged nagyapád. Nem vagyunk nemesek, de ez a lány szerény, nem vágyik nagyra. Édesapja mindent megad neki, s csak a boldogságát keresi lányának, nővére már férjhez ment, s gyermeke is született. Ki hitte volna, hogy az a makrancos lány valaha elkél? Most pedig férjeura mellett olyan, mint egy kezes bárány.

- Anyám, igazad van, itt az ideje, hogy keressek egy társat, aki végig kísér az utamon.

Majd elcsendesültek, s mind a ketten végezték tovább munkájukat. Dolga végeztével betért a házba, megmosdott s lefeküdt ágyába, s próbálta maga elé idézni Beatrix tizenkét éves arcát, s már kezdett álomba szenderülni, amikor egy vörös rózsát látott. Nem értette az álmot. S ez az álom egyre gyakrabban jelent meg neki.

Beatrix az ablak mögül leskelődött János után szégyenlősen. Fura vonzalmat kezdett érezni János iránta, de félvén a csalódástól nem közeledett a lányhoz. Aztán egyszer kilovagolt, s vágtázott a pusztán, hazáig nem változtatott a tempón, csak hajtotta erős lovát. De az utcán a semmiből elé került Beatrix. Meglepődve rántotta meg lovát, alig tudván megállni.

- Drága hölgy! Hogy került ide, majdnem a lovam lábai alatt végezte?

- Hogy került ide kedves uram? – kérdezett vissza zavartan Beatrix.

S ezzel elkezdődött egy hosszú beszélgetés. Leszállt a lováról, s hazáig kísérte a lányt, aki mesélt Itáliáról, s ragyogott a szeme, mint a legfényesebb gyémánt. János mesélt a seregben töltött időszakról, Beatrix itta minden szavát, s el sem hitte, hogy azzal a férfival beszél, aki után gyerekkora óta sóvárgott. Édesapja meglepődve tapasztalta, hogy leánya egyik napról a másikra kivirult. Boldogabb, mint valaha élete során. Nem kérdezte lányától okát, csak vele együtt örült. Egyre többet találkoztak, s egyre többet beszélgettek. Majd egy késő délután a közeli kertben elcsattant az első csók. János házasságot ígért Beatrixnak, s ki is írták a menyegző napját. Sokat beszéltek, nevettek, s akkor szóba került megint Itália, s egy barátnő, aki olyan szomorú volt egy férfi miatt, a nevét sohasem említette, apja férjhez adta akarata ellenére, sorsa előre meg volt írva, eleve elrendeltetett, ellene ugyan próbált tenni, de nem eleget. A történetből János ráismert egykori szerelmére, s mélységes szomorúság fogta el, s csak reménykedni tudott benne, hogy Anna annak ellenére, hogy nem magának választotta urát megtalálta a boldogságot. Lelke megnyugodott, mert megtudta, hogy Anna mégsem volt csalfa nő, hanem a véletlenek összjátéka vezetett idáig. Magához szorította Beatrixot, s válla felett egy apró könny csordult ki szeméből, ezzel végleg eltemetvén lelke mélyén régi kedvesét, majd belenézett Anna hatalmas, ragyogó szemeibe, s megcsókolta.

Az élet kiszámíthatatlan, s sohasem tudjuk, hogy melyik döntés terel a helyes útra. Az ember csak az ösztöneire hallgathat, amely gyakran becsapja. Valakinek jót hoz a jövő, valakinek rosszat. Van, akinek beteljesedik a szerelme, van akinek soha. S van akinek az álma pont akkor válik valóra, amikor már nem is vágyódik utána. Az élet egy nagy mese, amiben Te vagy a főszereplő, úgy, mint János, aki az újjászületés korában élt dicső és kalandokkal teli életet.