Kicsi Csepp vidám társaival együtt szabadulva a zord felhők fogságából, könnyedén gurul le a VIII. kerület magas bérházának töredezett tetőcserepein. Vajon mi vár rám itt lent, gondolja, miközben becsordul az eresz mellett összetorlódó társai közé, és türelmesen várni kezd, hogy végre ő is sorra kerüljön.
- A Felhő merő gonoszkodásból, és rosszindulatból riogatott bennünket a földi világtól. Nincs itt semmi veszély, ami innen és onnan leselkedne ránk! – kiáltja egy nagy csepp a sorban.
- De a Felhő azt is mondta, hogy midig várjuk ki a dolgok végét, és ne fecsegjünk feleslegesen! – mondja bátortalanul a többiek között lebegve Kicsi Csepp. A cseppek kíváncsian fordulnak az okoskodó felé.
- Kicsi Csepp a nevem, és most érkeztem onnan fentről – suttogja elhaló hangon a türelmesen várakozó társaságnak.
- Én Vihogó Csepp vagyok, és én is most érkeztem a Zivatarral, erre a földi mókára – kiáltja vidáman egy a nagy csepp, miközben nehézkesen csordul le a görbült és foltozott ereszcsatornán. A szűk és sötét alagútban egymás után sodródnak le a cseppek, ide-oda verődve a bádog cső durva oldalán. Szomorúan látják, hogy ez a zuhanás nem olyan kellemes, mint amikor a Zivatarral utaztak. Szerencsére hamar véget ér a gyötrelmes esés, és gyöngyöző kacagással bukkannak ki újra a napfényre. Vihogó Csepp és Kicsi Csepp egy elázott rágógumi papír és egy összegyűrt, darabokra tépett újság halom mellett csobognak ki a járdára, vége a nagy rohanásnak, és most döbbenten néznek körbe a járdán.
- A Felhő azt is mondta, hogy a földön szükség van ránk, és majd nagyon örülnek itt nekünk.
- De itt nincs is senki! – mondja tanácstalanul Kicsi Csepp.
- Ne törődj a Felhővel, össze-vissza beszél. Ő bezzeg még soha nem járt itt. Hát erre vártunk már nagyon rég óta. Ezért születtünk, hogy most itt lent a földön végezzük a dolgunkat. Nézz körül! Itt minden csupa móka, kacagás! – kiáltja Vihogó Csepp jókedvűen.
- Te nagyon bölcs és kedves vagy. Leszel a barátom? – teszi fel kérdését félénken Kicsi Csepp a mellette csillogó olajosan fénylő nagy cseppnek.
- Úgy érted, hogy maradjunk együtt, törődjünk a másikkal, és ne csapjuk be soha a barátunkat, sőt ne is hazudjunk egymásnak? – kérdez vissza furcsán kacagva Vihogó Csepp.
- Hát a barátság erről is szól. A Felhő azt mondta…
- Ne gyere nekem örökké a Felhővel. Nem tud az semmit! Nézd, milyen izgalmas itt minden! Micsoda klassz gurulópálya van itt előttünk! Gyerünk, nézzük meg! Ott a helyünk! – Vihogó Csepp egy nagy lendülettel legurul az úttestre. A közlekedési jelzőlámpa pirosról sárgára majd zöldre vált, és elindul a megállíthatatlan autóáradat. Kicsi Csepp ijedten nézi apró társát lent az úttesten. A hatalmas járművek kerekei füstölve közelítenek felé. Jaj, mi lesz vele, gondolja, és ijedtében szorosan becsukja kicsi szemét. A járda mentén a tócsákban összegyűlt esővízbe hajtanak az autók és teherautók felgyorsuló gumikerekei. Az utca porától, az apró városi szeméttő és a benzingőztől zavaros pocsolyavizet szertefröcsölik. Kicsi Csepp kinyitja szemét, és szomorúan látja az úttesten hömpölygő autóáradatot. Valahol ott lapítják szét a könyörtelen kerekek a jókedvű Vihogó Csepp barátomat, gondolja elkeseredetten. Ebben a pillanatban hangos, gurgulázó kacagást hall, és nem messze tőle, több cseppecske társsal együtt, Kövér Csepp csapódik le a járdára.
- Ez irtó jó móka! – kiáltja vidáman a járdára érkező Vihogó Csepp.
- Gyere velünk, nem bánod meg! Persze, ha van bátorságod! Nem való ez nyámnyila alakoknak! – kurjantotta Kicsi Csepp felé. A házfal mellett a rágógumi papír árnyékába húzódó Kicsi Csepp nem mosolyog, sírással küszködik. Nagyon szomorú, mert látja, hogy barátja már fele akkora, és kékesen csillogó csodálatos vízszíne zavaros barna, és mocskos lett. Vihogó Csepp újra legurul az úttestre, egy pocsolyába olvad, és várja, hogy egy csikorgó kerekű autó vagy füstöt eregető teherautó ismét kicsapja a járdára.
- Ez már nem játék! – suttogja a rágógumi papír mellől Kicsi Csepp, és türelmesen várja, hogy a jelzőlámpa váltása után Vihogó Csepp, a barátja, újra felbukkanjon. A lámpa zöldre vált és a pocsolyákba behajtó kerekek megint befröcskölik a járdát a tócsák szennyes tartalmával. Kicsi Csepp hiába várja barátját a millió cseppecske között, sehol sem látja. Hosszas keresés után vesz észre az olajfoltos járdán egy szemtelenül vigyorgó apró vízfoltot.
- Kövér Csepp, te vagy az? – kérdezi halkan a járda maszattól, de az csak vigyorog tovább.
Ekkor a nyári zivatar felhők mögül Ragyogó Napsugár bukkan elő, és végig simítja forró sugarával a járdán lévő vízfoltokat. A játékos kedvű cseppeket megszárítja és visszacsalogatja a levegőbe. Kicsi Csepp döbbenten figyeli a rágógumi papír mellől barátja rövid és értelmetlen életét.
- A Felhő azt mondta, hogy tápláljuk a földet, itatjuk az embereket és az állatokat. Velünk szebb a világ! – suttogja szomorúan, miközben óvatosan gurulni kezd egy rácsos csatornanyílás felé. Az útjába egy fa áll, a tövénél az emberek meghagytak egy kis földet, ott nem aszfaltoztak. Szomorú Kicsi Csepp megáll a Fa előtt.
- Bátorság egyedül kószálni ebben a rekkenő nyári hőségben – suttogja a Fa lombkoronája.
- Nincs senki, aki velem tartott volna. Volt egy barátom, de elfröcskölte magát – mondja szomorúan Kicsi Csepp.
- Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy bármerre nézek, ott vannak a társaim. Én mindig tudom, mi történik a nagyvilágban. Pontos híreket kapok – mondja büszkén a Fa.
- A madarak is a barátaid? – kérdezi lentről Kicsi Csepp.
- Ó, azok a piszkoló, káráló szemtelen tollasok? – mondja háborogva a Fa.
- Dehogyis! – nagyot kacag Kicsi Csepp a Fa mérgelődésén.
- A madarak a levegő gyönyörű szárnyasai, csodálatos hangjuk csalja elő a tavaszt és a hajnalt. Aztán ők búcsúztatják a nyarat és a nappalt… - sorolja Kicsi Csepp, de a Fa türelmetlenül közbevág.
- Az ember mindig gondoskodik rólam, száraz ágaimtól megszabadít, locsol, és permetez – jelenti büszkén a Fa.
- Mi az a permetezés? – kérdezi kíváncsian Kicsi Csepp.
- Hát, a betegségek ellen van – mondja határozottan a Fa, majd erősen köhécselni kezd a kipufogógáztól.
- Miért vagy beteg? Talán öreg vagy? De az öregség nem betegség! – folytatta a társalgást Kicsi Csepp, de a Fa egyre erősebben köhög.
- Most mit csinálsz? Miért nem veszel rendesen levegőt? – folytatja a kérdezgetést Kicsi Csepp a fullasztó köhögéstől kétrét görnyedő nagy fától. A Fa fuldokolva int ágaival, hogy nem tud most megszólalni. Kicsi Csepp lecsordul a gépolaj szagú földre, és finoman elereszt a Csodálatos Égből hozott cseppecskéiből egyet a nagyon beteg fa tövére. A gépolaj szagú föld a nedvességtől egy pillanatra üde barna lesz, majd újra visszafakul, és szomorú szürkévé válik. A nedvesség közben egyre mélyebbre hatol a hajszálgyökerekhez, és ott gyorsan felszívódik. A fullasztó köhögést egy kicsit csillapítja, és felfrissíti a Fa lelkét. A Fa boldogan látja a távoli zöld rétet, az egek felé törő havas hegycsúcsokat, és hallja a soha nem látott énekes madarak hangját. Kicsi Csepp tovább gurul a rácsos csatorna nyílása felé, és boldogan veszi észre, hogy itt nincs már egyedül. A járda és az úttest különböző irányából rengeteg cseppecske csordogál jókedvűen a kékesen csillogó széles vasrács felé. A rács előtt egy kis türelmetlen feltorlódás keletkezik, mert a városi szemétkupac nehezen engedi át a lefolyó esővizet. Rövid várakozás után a cseppek ijedten csorognak le a titokzatos mélybe.
- A sötétségtől nem kell félnünk! Mondja valaki csilingelő hangon Kicsi Csepp mellett.
- Tényleg ne féljek? – kérdezi bátortalanul Kicsi Csepp.
- Ne félj, te kis buta! Higgy nekem! Én Harmat Csepp vagyok. Te ki vagy és honnan érkeztél? – kérdezi újra az előző kedves hang a tömegben.
- A legutóbbi nyári zivatarral érkeztem a földre. Az én nevem Kicsi Csepp – válaszol készségesen a többiekkel kavargó kis csepp.
- Én a hűvös hajnalban csapódtam egy autó szélvédő üvegére, egy magas fa mellett – válaszol gyorsan Harmat Csepp.
- Az a köhögős fa a járdán? – kérdezi Kicsi Csepp kíváncsian.
- Igen! Te is hallottad? Én úgy sajnálom szegényt! – kiált fel szánakozva Harmat Csepp. A világról elfeledkezve, jókedvűen beszélgetnek, miközben csak csurognak, csörgedeznek lefelé a csatornanyíláson. Leérkezve a mélybe egy hatalmas szennyes fekete folyamba esnek, és a hideg, büdös áradat magával ragadja őket.
- Harmat Csepp, hol vagy? – kiabál kétségbeesetten Kicsi Csepp.
- Itt mögötted! Ne félj! – nyugtatja meg a hátulról érkező hang.
- Akkor mi már barátok vagyunk? – kérdezi bátortalan halk hangon Kicsi Csepp a mögötte úszót.
- Igen! – mondja határozottan Harmat Csepp, és barátja mellé sodródva, szélesen elmosolyodik. A csatornában a patkányok éhesen figyelik a szemetes áradatot, zsákmányra lesnek.
- Jaj! Nézd ezeket a félelmetes villogó szemű, éles fehér fogú szőrös állatokat! – kiált fel Kicsi Csepp, mikor észreveszi a parton nyüzsgő fekete árnyakat.
- Patkányok! A sötétség és a csatorna őrei! – suttogja félelemmel a hangjában Harmat Csepp, miközben megpróbál ügyesen kikerülni egy szakadozott nylon szatyrot.
- Csak ne kerüljünk a szélére, mert akkor baj lehet! – okoskodik Kicsi Csepp, és szorosan barátja mellé húzódik. A sáros, zavaros víz hangosan zúg körülöttük, millió társaikkal együtt sodródnak előre.
- A Felhő azt mondta, hogy szükség van ránk a földön, és nagyon örülnek itt nekünk. De eddig ebből semmi nem valósult meg. A saját ostobasága miatt szegény Vihogó Csepp szertefröcskölődött a járdán, és csak egy csúf maszat lett, amit a Ragyogó Napsugár egy pillanat alatt felszippantott – Kicsi Csepp sóhajt egy nagyot Vihogó Cseppre gondolva, majd szomorúan sodródik tovább az áradattal.
- Te találkoztál a Ragyogó Napsugárral, és túlélted? – kérdezi hirtelen izgatottan Harmat Csepp, aztán válaszra sem várva folytatja.
- Én az ablaktörlő lapát gumija mögé bújtam, hogy ne szippantson fel! – meséli Harmat Csepp a találkozását Ragyogó Napsugárral, ekkor körülöttük a cseppek a zavaros árban idegesen susogni kezdenek.
- Maradjatok csöndbe! Így nem hallom meg, mikor érkezünk a Nagy Kijárathoz. Minden azon múlik, hogyan szabadulunk ki innen! – egy lebegő, laposra nyomorgatott palack mellől dörmögi mérgesen egy zavaros vízcsepp. A millió csepp elnémulva úszik tovább.
- Egyébként Nagy Csepp vagyok, és még nem hallok semmit. Távol van még a Nagy Kijárat. Te ki vagy? – dörmögi barátságosan Nagy Csepp.
- Én Kicsi Csepp vagyok. Nemrég érkeztem a Csodálatos Égből, rengeteg társammal együtt – válaszol halkan Kicsi Csepp.
- Ó, egy újonc, nézzétek! – kiált fel a vízen levegő fémdoboz mellől a fehér festéktől maszatos csepp.
- Én locsoló víz voltam! Egy gyönyörű piros kannából öntözték velem az ablakban a muskátlit. A cserép peremén túlcsordultam, és lefolytam a járdára – meséli visszaemlékezve a festékfoltos cseppecske.
- Velem mosogattak! A tálakat és a poharakat habosan, illatosan öleltem körül, majd beszippantott a lefolyó. Tudjátok, olyan régóta utazom itt lent a mélyben, hogy már elfelejtettem milyen is a világosság. Éljen a Ragyogó Napsugár! – kurjant egy nagyot egy másik.
- Én egy kisgyerek arcát mostam tisztára! – kezdi a történetét a harmadik cseppecske.
- Majd a lavórt kiöntötték az utcára a kanálisba. A gyerekek jókedvűen topogtak mezítláb a sáros vízben, míg le nem folytunk a csatornába – mondja az emlékektől kacagva a harmadik csepp. Izgatott beszélgetés kezdődik a cseppecskék között, innen és onnan nevetés, kacagás hallatszik.
- És te miért vagy ilyen szomorú? – kérdezi őszinte kíváncsisággal a hangjában Kicsi Csepp a mellette felbukkanó egyik társát.
- Én Könny Csepp vagyok. Egy beteg kislány anyukájának az arcán születtem. Vajon meggyógyult a kislány? – fejezi be rövid szomorú történetét, erre mindenki elhallgat, senkinek sincs kedve tovább fecsegni, kacarászni. A csatornában csak a szennyes áradat csobogása hallatszik.
- Vigyázzatok, közeledik – kiált hirtelen Nagy Csepp elölről.
- Mi is közeledik? – kérdezi ijedten Kicsi Csepp.
- Én már jártam erre egyszer. A Nagy Kijárathoz értünk, ott egyesülünk a többiekkel, és nagyon sokan leszünk. Egyszer elfoglaltuk az egész úttestet is. Csak mi hömpölyögtünk ott, és az út szélén, korlátnak dőlve bámulták milliónyi társunkat a rémült emberek – meséli elégedetten az egyik cseppecske.
- Kicsi Csepp, hol vagy? Gyere közelebb! – kiáltja kétségbeesve Harmat Csepp.
- Harmat Csepp! Ne sodródj el messzire tőlem! – kérleli aggódva barátját Kicsi Csepp.
- Érzitek? Megváltozott a sodrás. A Nagy Kijáratnál lévő rács miatt, visszacsapódó hullámok vannak – magyaráz Nagy Csepp.
A csatornában hömpölygő szennyes lé lassan eléri a kijáratot. A rácson fennakadnak a nagyobb szemét darabok, törmelékek, de a cseppecskék egy karcolás nélkül átúsznak a rácsok között. Amikor kibukkannak a világosságra, a cseppecskék vaksin hunyorogni kezdenek. A zsákmányra lecsapó sirályok élesen rikoltoznak felettük. A megszelídült parti hullámok hátán szorosan egymáshoz simulva ringatózik Kicsi Csepp és Harmat Csepp. Csodálatos kép tárul a szemük elé, egy hatalmas, kecses híd tornyosul föléjük.
- Bárcsak itt maradhatnánk örökre! –sóhajt nagyot Harmat Csepp.
Hirtelen erős dudaszó zeng végig a vízen. A sirályok zavartalanul keringenek tovább a csatorna kijárata előtt, csöppet sem zavarja őket a sétahajó éles dudája. Az emberekkel tömött hajó komótosan úszik el a cseppek mellett, durván felkavarja a folyó vízét.
- Érzed a hullámok erősödését? Mindjárt bajba kerülünk! – aggódik Kicsi Csepp. A sétahajó erős hullámzása elviszi a cseppeket a köves parttól és megindulnak lefelé a folyó sodrásával egy irányba. Sirályok vijjogásától kísérve úszik ki a városból. Egyre kevesebb a ház a folyó partján, és a zaj is csökken. Nagyokat kacagva figyelik a Kárókatona víz alatti halászatát, és idegesen várják, mikor bukkan már fel a fekete madár a víz alól. Tisztelettel köszöntik a víz színén úszó pompázatos tollú Kacsapárost, majd huncutul csillognak Ragyogó Napsugár szemébe.
- Itt nem érhetsz el bennünket! Túl sokan vagyunk! – kiáltanak szemtelenül, majd lustán kinyújtózva sodródnak tovább a fodrozódó hullámokon.
A folyó nyugodt vize gyengéden simogatja a part menti fűzfákat, és játékosan görgeti ide-oda a kerek kavicsokat a parton.
- Vajon mi a dolgom? Miért küldött le a Felhő? – kérdezi a barátját mélázva Kicsi Csepp, békésen lebegve a folyóvíz színén.
- A Felhő azt mondta, hogy mindenki okkal születik. Vihogó Csepp megtanított, hogy értelmetlen hancúrozásnak mi a vége. Neki ez volt a dolga – és válaszra sem várva teszi fel újra a kérdést Kicsi Csepp. – De vajon nekem mi lesz? – majd közel úszva barátjához nagyon figyel.
- Én – kezdi mélázva Harmat Csepp – a hajnal előtt a levegőben lebegtem össze-vissza, céltalanul. A Hűvös Hajnal ráparancsolt az autóra, aztán most itt vagyok. Te a Felhőben születtél, és a barátom lettél. Lehet, hogy te a barátságot jelented? – gondolkodik hangosan Harmat Csepp.
- Nézd, milyen békés itt minden, távol a sok háztól! – mondja lebegve Kicsi Csepp.
A két csepp kényelmesen úszik tovább lefelé a Dunán. A folyóparton a fák növekvő árnyai kísérik csendes útjukat. A parton kisebb-nagyobb öblökben apró, ezüstös hátú halrajok mozgását veszik észre. Az egyik nagyobb, homokos öbölben zöld gumicsizmás horgász áll mozdulatlanul, majd hirtelen a kezében lévő horgászboton egy iszonyú nagyot ránt. Harmat Csepp alatt megmozdul a víz, és egy ezüstös hátú, fickándozó hal bukkan fel a folyóból. Szájában vérző seb, benne egy fém horog. Harmat Csepp a hal oldalára tapadva a levegőben száll kifelé a partra. Kicsi Csepp a döbbenettől egy helyben lebeg.
- Segíts, kérlek! – sikítja kétségbeesve Harmat Csepp a magasban. A Zöldgumicsizmás horgász megragadja a csapkodó Ezüst Hátút, és durván kitépi vérző szájából a fém horgot, majd egy kopott műanyag vödörbe dobja a halat.
- Hol vagy Harmat Csepp? – kiabál kétségbeesve Kicsi Csepp a parthoz közel úszva.
- Itt ebben a poshadt vizű, Ezüst Hátúakkal teli vödörben – kiáltja vissza az ijedtségtől rekedt hangon Harmat Csepp.
- Ne félj! Kitalálok valamit! – mondja nyugtatóan Kicsi Csepp, miközben odasodortatja magát egészen közel a félelmetes Zöldgumicsizmáshoz.
- Hagyj Kicsi Csepp! Ússz! Menekülj! Rajtam már nem segíthetsz! – kiált ki a vödörből a barát. Kicsi Csepp irtózatos sebességgel kezd el pörögni, maga köré gyűjtve a többi cseppecskét a folyóból. A horgász lábánál hatalmas örvény kavarnak a bátor cseppek.
- Mi a szösz! – horkant fel a horgász a furcsa örvény láttán, és oldalt lépve egy rossz mozdulattal felborítja a kopott vödröt. A kiborult vödörből a halacskák jókedvűen megindulnak a folyó felé, a homokban csak néhány marad mozdulatlanul.
- Harmat Csepp válaszolj! Hol vagy? Tudod, nekünk még dolgunk van! Ne hagyj itt, kérlek! – kavarog Kicsi Csepp a parti homokkal együtt, és kétségbeesve keresi barátját.
- De vicces vagy, ha így kavarogsz a homokkal együtt! – kacag fel hirtelen Harmat Csepp az ijedt barátja mellett.
- Igazán szólhattál volna előbb is, hogy kiszabadultál az Ezüst Hátúakkkal együtt! – korholja barátját Kicsi Csepp durcásan. Ekkor Harmat Csepp odabújik megmentőjéhez, és újra együtt sodródnak tovább a folyón. A nap lemenő fényében a parti növények levetik zöld kabátjukat, és felöltik izzó, narancsszínű köpenyüket. Egy barátságos homokos öböl következik, szomorú fűzfa ágai takarják el a guggoló Festőt a parton. A két csepp egy gyenge hullám hátán a Festő lába elé sodródik. A vékony ujjú művészkéz poharat merít a folyóba. A barátok békésen becsobbannak a festéktől halványan maszatos üvegpohárba.
- Miért nem tiltakozunk? – kérdezi Harmat Csepp barátját.
- Nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy így kell történnie mindennek – mondja békés hangon Kicsi Csepp. A Festő finom ecsetvonásokkal formálja a papíron a part menti fűzfa alakját, a széles folyó sodrását, és az apró szemű homok rajzolatát. Újra és újra a vizes pohárba mártja az ecsetét, és az izzó naplemente csodálatos színeit varázsolja a papírra.
- Egy kicsi narancs, egy kicsi vörös – mormog a Festő az orra alatt, miközben a festék cseppeket keni fel a lapra. A pohárban a vízcseppek egyre kevesebben vannak.
- Ah, ti kis huncutok! – kiáltja a Festő, amikor két szín váratlanul összefolyik a képen.
- Ez a narancssárga és az égővörös makacsul mindig összefolyik egy ponton! – bosszankodik a Festő, és hiába próbálja külön választani ronggyal a két színt, azok újra és újra megérintik egymást, örökre.