Baldassare Castiglione portréja
(1478-1529)

Amikor meglátta a napvilágot, Itália politikailag széttagolt volt, de a művészetek és a tudomány virágzottak. A fejedelmi udvarok hol háborúskodtak, hol kibékültek egymással, és folyamatosan versenyeztek, kinek a szolgálatába álljon a legnagyobb festő, költő, tudós vagy hadvezér. Firenzében ekkor a Mediciek uralkodtak, Milánóban a Sforzák, Ferrarában az Esték és Urbinóban a Montefeltrek. Ebbe a korba született Baldassare, akinek kortársa volt többek között VI. Sándor, II. Pius, II. Gyula és X. Leó pápa, VIII. Károly és I. Ferenc francia király, a magyar Corvin Mátyás, továbbá Luther Márton és Kolumbusz Kristóf. Ebben az időszakban Európában megroppant és hanyatlani kezdett az évszázadok óta uralkodó világnézet, miközben a reneszánsz nagy humanistái (Marsilio Ficino, Leon Battista Alberti) egy műveltebb és boldogabb kor reményét hozták.
Castiglione családjának több ismertté vált tagja is volt: papok, katonák és tudósok, mint például dédapja, Cristoforo Castiglione, a neves jogtudós. A nemes származású gyermek Milánóban végezte tanulmányait, és már ifjan jó pártfogókra talált. Az udvari szokásokat a kor híres fejedelme, Lodovico il Moro udvarában sajátította el, és megismerkedett, majd szoros barátságot kötött Guidobaldo de Montefeltre fejedelemmel is, aki Urbinóba hívta. Az ifjút nemcsak a herceg és előkelő asszonya, de az udvar messze földön híres szellemisége is vonzotta a hegy tetejére épült városba.
Urbinóban a társas élet középpontja a hercegné, Elisabeth Gonzaga volt, akit bájos és jóságos természete miatt sokan szerettek. Baldassare-t nem csupán udvarias viselkedése, de költői, valamint zenei tehetsége is hamar kedveltté tették. A fejedelem többször elküldte ifjú védencét követségbe, egyszer Angliába, másszor Franciaországba, ahol más udvarok szokásaival is megismerkedhetett. Ezek az élmények, de főként urbinói tartózkodásai idején szerzett tapasztalatai indították arra, hogy összegyűjtse és megírja erkölcsi útmutatásokat tartalmazó főművét Az Udvari Ember (Cortegiano) címmel, amelyen azután még évekig dolgozott, és kevéssel halála előtt fejezett be.
A mű alapját azok a beszélgetések képezték, amelyek esténként a hercegné és vendégei közt elhangzottak, szereplői így valóságos történelmi alakok. Castiglione arra törekedett, hogy minél hívebben megrajzolja az ideális udvari ember és palotahölgy tulajdonságait, erényeit és feladatait. A platóni minta alapján az udvari ember egyszerre vesz részt testi és múzsai képzésben, így nemcsak a fegyverforgatásban, de a tudományokban, a költészetben, a zenében, a táncban is jártas, azaz igazi reneszánsz egyéniség.
A sok külsőséget hangsúlyozó udvari élettel szemben Castiglione kiemeli, hogy az ideális udvari ember belső életet is él, erényei fejlesztésére törekszik. A bátorság erénye például nem az erőfitogtatás lehetősége számára, hanem emberségének bizonyítéka. Mindig, minden körülmények között bátor, függetlenül attól, nézik vagy dicsérik-e. Az író kitér az udvari élet egy másik fontos területére is: a más emberekkel való kapcsolatfelvétel módjára. Bár az udvari életről a felszínes kapcsolatok, a merev viselkedési szabályok jutnak eszünkbe, Castiglione szerint az igazi udvari ember kapcsolatteremtésének és beszédkészségének alapja nem az előkelő "manír" ismerete, hanem a tudás. "A fődolog tehát, mire az Udvari Embernek szüksége van, ha jól akar beszélni vagy írni, a tudás; mert aki nem tud semmit, és akinek a lelkében nincs olyasmi, amit elmondani érdemes, az nem tudhat sem írni, sem beszélni." A szerző óv a mesterkéltségtől is, mert aki szavaival adni akar, nem becsülheti le annyira olvasóit és hallgatóit, hogy érthetetlenül fogalmaz. "Ezért szükséges, hogy szépen elrendezze mindazt, amit mondani vagy írni akar, azután ezt jól kell kifejeznie oly szavakkal, melyek - ha nem tévedek - alkalmasak, válogatottak, ékesek és jól megszerkesztettek legyenek, de főképpen olyanok, melyeket a nép is használ."
Castiglione rámutat arra is, hogy az erényekkel nem egyszerű élni, hiszen sok-sok gyakorlásra van szükség. "Az íjászok is szívesen versenyeznek, pedig tudják, hogy nem találnak minden lövéssel célba" - mondja művében, azaz az erények gyakorlásában is kitartónak kell lennünk, akkor is, ha nem egyszer hibázunk.
Az udvari ember méltó párja a palotahölgy, akinek legtöbb erénye közös a férfiéval. Castiglione szerint a hölgy legyen mindenekelőtt gyengéd, tapintatos és tiszta. Ezért nem méltó hozzá, ha kihívó és udvariatlan, miképp az sem, ha pletykálkodó. Szerény és nyugodt viselkedésével nemes társa, inspirálója az udvari férfinak, és a férj képességeit, a háztartást, a gyermeknevelést helyesen kormányozza.
Castiglione az írás mellett - híven eszményéhez - nem restelkedett a fegyverforgatásban sem. Jó katonaként Guidobaldo halálát követően az új urbinói herceg oldalán is részt vett több hadjáratban, Bologna, Rimini, Ravenna bevétele után pedig megkapta Nuvillara kastélyát (amelyet azután vissza kellett adnia, amikor az urbinói herceg kegyvesztett lett a pápánál). A herceggel közben többször járt Rómában, és végül mint állandó követ odaköltözött. Neves személyiségek, mint Raffaello, Michelangelo vagy a költő Bembo, társaságát élvezhette itt.
Élete utolsó éveiben bekapcsolódott az európai politikába. Spanyolországba utazott V. Károlyhoz, és eleinte kevés, később egyre növekvő sikerrel közvetített Madrid és Róma között, amiért cserébe tekintélyes vagyont szerzett. 1529-ben Toledóban, V. Károly udvarában halt meg. A császár állítólag a világ legkiválóbb lovagjának és udvari emberének nevezte. Arcképét Raffaello festménye őrzi, egyetlen fiának utódai pedig még ma is élnek Itáliában.

Orbán István



Gondolatok Castiglionétól
"Mások azzal az ellenvetéssel élnek, hogy mivel nehéz, sőt majdnem lehetetlen olyan tökéletes embert találni, mint amilyennek én az Udvari Embert elképzelem, fölösleges volt azt megírni, mert hiábavaló olyasmi tanítása, amit megtanulni nem lehet. Ezeknek azt válaszolom: megelégszem azzal, hogy ugyanabba a tévedésbe estem, mint Plato, Xenophon vagy Marcus Tullius, amidőn vitatkoztak a megérthető világról és a fogalmakról, melyek közt (azok véleménye szerint) éppen ilyen elérhetetlen a Tökéletes Köztársaság fogalma vagy a tökéletes Királyé, vagy a tökéletes Szónoké, mint az én tökéletes Udvari Emberemé; kiknek stílusa mögött amennyire messze elmarad az enyém, annyival könnyebben elérhetik cselekedetükkel a mostani embernek azt a véget és célt, melyet eléjük tűztem. Ha mindazonáltal nem tudják elérni a tökéletességnek ezt a mintáját, melyet kifejezésre juttatni igyekeztem, az, aki legközelebb jut hozzá, lesz a legtökéletesebb."
"Ellenben azokban van az a lelki bátorság, amelyet a mi Udvari Emberünkben feltalálni kívánunk, akik nem mulasztják el még a legcsekélyebb alkalmat sem, mely miatt szemrehányást érdemelhetnének, és bátrak akkor is, amikor tudják, hogy senki sem látja, sem nem bámulja, sem nem ismeri őket."
"Az Udvari Ember némelykor ereszkedjék le csendesebb és pihentetőbb gyakorlatokhoz, és az irigységet elkerülendő, valamint a kellemes társaság kedvéért mindenben vegyen részt, amit a többiek tesznek; azonban sohase térjen le a dicséretes cselekedetek útjáról, és őrizze meg azt a józanságot, mely őt minden ostobaság elkövetésében megakadályozza. Nevessen, tréfálkozzék, meséljen adomákat, táncoljon, azonban úgy, hogy mindig tapintatosnak és ügyesnek mutatkozzék, és hogy minden szava és cselekedete elbájoló legyen."
"Aki tehát jó tanítvány akar lenni, annak nemcsak arra kell törekednie, hogy mindent jól csináljon, de azonkívül minden igyekezetével azon kell lennie, hogy mesteréhez hasonló legyen, és ha ez lehetséges volna, átváltozzék mesterévé. És amikor érzi, hogy már nagy haladást tett, nagyon hasznos, ha másokat is lát, kiknek ugyanaz a mestersége, és mindig bölcs belátású vezetés alatt, hol az egyiktől, hol a másiktól tanul el egyet és mást."
"Én azt tartom, egyedül az a valóságos erkölcsös filozófus, aki jóságos akar lenni, és ehhez nincs szüksége más szabályra, mint erre irányuló akaratra. Ezért igaza volt Sokratésnek, midőn azt állította, hogy nézete szerint tanítása már akkor is meghozta jó gyümölcsét, ha általa akadtak olyanok, akik kívánták a jó megismerést és az erény elsajátítását: mert azok, akik elérték azt a pontot, amikor már nem kívánnak egyebet, mint jó lenni, könnyen elsajátítják mindazt, ami ennek eléréséhez szükséges."
"Mennyivel jobban tetszik az az úriember, aki fegyverét egyszerűen viseli, keveset beszél, és még kevesebbet dicsekszik, mint az, aki állandóan kérkedik, és káromkodva, bátorságával szinte fenyegeti a világot. Mindez nem egyéb, mint színlelése a bátorságnak. Ugyanez áll minden gyakorlatra nézve, sőt mindenre, amit a világon tenni vagy mondani lehet."
"A mi Udvari Emberünket akkor fogják kiválónak tartani, ha minden cselekedetét báj kíséri, és főképp a beszédében kerüli a negédességet és mesterkéltséget."
"Ha tehát az Udvari Ember, mialatt tréfálkozik és szójátékokat mond, tekintettel van mind az időre, mind a jelenlévőkre és saját rangjára, és arra, hogy ne tegye azt túlságosan gyakran (a valóságban fárasztó, ha egész nap és minden beszédében ok nélkül mindig csak élcelődik), mulatságosnak nevezhető."
"Ezért szükséges, hogy a mi Udvari Embereink minden cselekedete óvatos legyen, és szavait s tetteit mindig elővigyázat kísérje: és ne csak ügyeljen, hogy kiváló tulajdonságokkal bírjon, de úgy irányítsa egész életmódját, hogy minden összhangban legyen ezekkel a jó tulajdonságokkal, és cselekedetei nyilvánvalóan semmiféle tekintetben se kerüljenek ellentmondásba önmagával."