Aznap, amikor szokatlan barátom, Zöldgumórágó Fülefonnyadt először említette Habaronc Enci nevét, éppen finomfőzeléket ebédeltem. Szerencsére finomfőzeléket, mert ha mondjuk tűzdelt malacpecsenyét vagy mákos tésztát ebédelek, talán sosem hallhatom azt a történetet, amelyből kiderül, hogyan született meg az első finomfőzelék.

 Ne aggódj! Túl sokszor izgatod fel magad fölöslegesen  mondtam Fülefonnyadtnak, miközben asztalhoz ültem, és gondosan gallérom mögé tűrtem kedvenc kockás-mackós szalvétám sarkát.

 Ohh, ott van. Igen, igen, ott van. Még mindig itt lapít a túlsó sarkon ez az elvetemült, sunyi bolhagyűjtő  motyogta ő, kikukucskálva szobám ablakából.

 Fogakoccant előbb-utóbb elunja magát és hazakecmereg a Tejfeltó utcába  legyintettem, ámde hosszú bajszú rágcsálóbarátom meg sem hallotta, mit beszélek.

 Rám vadászik. Biztosan rám vadászik. Én csak egyszerű eledel vagyok számára, semmi egyéb.

 Eledel? Ha már így szóba hoztad, hallgass rám, ülj ide mellém, és ebédelj velem! Szereted a finomfőzeléket?

Azzal elővettem még egy halványkék árvácskákkal díszített porcelántányért az asztalfiókból, és kétfelé osztottam forrón illatozó ebédemet.

 Finomfőzelék?  egyszeriben felcsillantak Fülefonnyadt apró gombszemei.  Ez tarkafőzelék! A nevezetes Orkánkedd óta ez az egyik kedvenc étkem. Habaronc Enci pompásan készíti.

Így hát együtt ebédeltünk. Híres veteménypusztító barátomnak ízlett a finomfőzelék, vagy ahogy ő nevezi, tarkafőzelék, nagy élvezettel, ínyenc módjára kanalazta a harsogó zöldségdarabkákat. Igaz, az én egyszerű ebédem nem volt olyan zamatos, mint Habaronc Enci főztje, ám ez nem csoda, hiszen Habaronc Enci igazi mesterszakács  mesélte Fülefonnyadt.

A Jámborkender utca környékén, ahol Fülefonnyadt él, minden állatka ismeri Habaronc Enci híres színes főzelékeit. Ő sosem készít rántott csirkecombot vagy rakott palacsintát, csakis főzelékeket, méghozzá szín szerint: sárgafőzeléket sárgasásból, fehérfőzeléket fehérrügyből, zöldfőzeléket zöldgumóból. Még a friss főzelékbe valót is maga termeszti, és a saját két kezével szedi minden reggel.

Zöld cseréptetős, fehérre mézelt falú házacskában él Habaronc Enci. Hogy még véletlenül se hulljon egy kósza hajszál a főzelékes fazékba, égszínkék vászonkendőt köt a fejére. Ruháját is gondosan óvja a rántás foltjaitól, ezért fehér, néhol zsírpecsétes, fodros szélű kötényt visel, és fapapucsban jár, mert ettől ütemesek a léptei.

A zöld cseréptetős házacska mögött van Habaronc Enci varázslatos veteményeskertje, ahol nem terem se paprika, se paradicsom, de megterem a zöldgumó, a fehérrügy és a sárgasás. Az ám, csakhogy hiába jön az őszi idény vagy a tavaszi, senki sem tudja, mikor hajtanak ki ezek a növények. A varázslatos veteményeskertben minden egyes nap más és más vetemény növekszik.

Reggelente, miután Habaronc Enci felébred, szeme sarkából kimossa az álom utolsó morzsáit, főz egy bögre forró kakaót, és kinéz a kiskertre nyíló ablakon, hogy lássa, miféle zöldséget nevelt aznapra a varázslatos veteményes. Ha úgy látja, zöldgumó érik aznap, tüstént felhívja Fülefonnyadtat a tárcsaarcú, kagylófülű távbeszélővel. „Drága barátom, ma zöldfőzeléket főzök, kérlek, ebédelj velem!”  mondja Habaronc Enci a távbeszélő kagylófülébe, és Fülefonnyadt minden alkalommal szíves örömest elfogadja a meghívást.

Habaronc Enci zöldfőzeléke fenséges eledel, ha tehetné, Fülefonnyadt nem is enne egyebet, ámde sajnos nem nő mindennap zöldgumó a varázslatos veteményeskertben.

Voltaképpen Fülefonnyadtnak régebben nem is jutott eszébe, hogy megkóstolja a sárgasás- vagy a fehérrügyféle növényeket, hiszen ő egy zöldgumórágó, mindig is természetes volt számára, hogy csupán zöldgumót egyen egész életében. Ezt Habaronc Enci is jól tudja, ezért ha éppen sárgasás integet kora reggel a varázslatos veteményesben, semmiképp sem hívja meg ebédelni Fülefonnyadtat. Ezeken a reggeleken rögtön eltervezi, hogy aznap sárgafőzeléket főz ebédre, és vendégül látja azt a teremtményt, aki a sárgasást a világ minden eledelénél jobban kedveli.

• Van effajta teremtmény?  kérdeztem tágra nyílt szemekkel.

• Van ám!  felelte Fülefonnyadt.  De ne hidd, hogy ő a Lapátkezű Vakond Pál vagy a Cipekedő Csiga Panka! Nem. Ki más is lehetne ez a teremtmény, mint Sárgasásmajszoló Orrakókadt, ő szereti csak igazán Habaronc Enci sárgafőzelékeit. Sokáig úgy vélekedtem, hogy ő egy goromba, neveletlen, mafla állatka, mert hiszen még a sárgasást is megeszi, és ő sem gondolt rólam szépeket.

„Drága barátom, ma sárgafőzeléket főzök, kérlek, ebédelj velem!”  mondja Habaronc Enci a tárcsaarcú kagylófülébe, és Orrakókadt örömmel veszi a meghívást.

Orrakókadt él-hal a sárgasásért, holott azelőtt ő sem kóstolt zöldgumót vagy fehérrügyeket. Miért is kóstolt volna, hiszen efféléket sohasem eszik egy valódi sárgasásmajszoló!

 És ha fehérrügy terem a veteményesben?  kérdeztem lassan kavargatva kihűlt főzelékemet.  Akkor Habaronc Enci egyedül ebédel?

 Dehogy!  vágta rá Fülefonnyadt.  Ő barátságos, jószívű teremtés, és nem szeret egyedül ebédelni. Amikor a varázslatos veteményesben kihajt a fehérrügy, Habaronc Enci a tárcsaarcú, kagylófülű távbeszélővel rögvest felcsörömpöli Fehérrügyfaló Szemeszottyadtat, és így szól hozzá: „Drága barátom, ma fehérfőzeléket főzök, kérlek, ebédelj velem!” Szemeszottyadt pedig sohasem utasítja vissza a meghívást.

Hogyan is tehetné, hiszen  miként beszédes kedvű asztaltársam elmondta  Szemeszottyadt legkedveltebb étke a fehérrügy. Igaz ugyan, hogy ő, született fehérrügyfalóként, korábban egyszer sem kóstolta meg a zöldgumót vagy a sárgasást, ennek ellenére mindig is biztos volt abban, hogy minden zöldség között a fehérrügy a legfinomabb.

Néha összefutott Fülefonnyadttal, ilyenkor kurtán köszönt neki, majd hamarjában elkerülte, mert fikarcnyit sem kedvelte Fülefonnyadtat, éppúgy, ahogy Orrakókadtat sem. Úgy hitte, aki zöldgumó-, vagy sárgasásféle gyomokon éldegél, az kétségkívül ostoba, keserű szájú, mérges teremtmény lehet, akinek bizonyára Habaronc Enci is csak azért főz egy-egy tál főzeléket, hogy ne vesszen kárba az a sok gyomnövény.

Ekképp gondolkodott Fülefonnyadt és Orrakókadt is, egyikük sem értette, miért nem eszik minden állatka olyfajta veteményt, mint ő, hiszen Fülefonnyadt szerint nincs egészségesebb a zöldgumónál, Orrakókadt szerint nincs táplálóbb a sárgasásnál, és Szemeszottyadt szerint a fehérrügy a legvitamindúsabb.

Egyszóval ők hárman sosem értették és szerették egymást, csak Habaronc Enci színes főzelékeit, nem fogtak kezet, nem mosolyogtak, és nem is beszélgettek, ha olykor itt meg ott összetalálkoztak.

Így ment ez nap nap után, Habaronc Enci főzte, kavargatta a színes főzelékeket aszerint, mit érlelt aznapra a varázslatos veteményes, Fülefonnyadt, Orrakókadt és Szemeszottyadt remélte, hogy mielőbb megcsörren a tárcsaarcú, kagylófülű távbeszélő, és sosem beszéltek egymással, mígnem eljött a nevezetes Orkánkedd napja, amelyről minden bizonnyal még a jövő évszázadban is meg fognak emlékezni az időjárás jegyzetelői.

Azt a keddi napot nem véletlenül nevezték el Orkánkeddnek. Már kora reggel szörnyű szélvihar kerekedett és nem is csendesedett el estig. Még Fülefonnyadt is a kerítés mentén kapaszkodva ment hazafelé, amikor meghallotta Ottó, a mindent tudó kerti törpe kétségbeesett kiáltozását: „A süvegem! Jaj, a süvegem! Elrepült az én drága süvegecském!”

Nosza, Fülefonnyadt nem tétovázott, bátor zöldgumórágó módjára máris Ottó süvege után futott, kergette tán egy vagy kettő órán keresztül, hősiesen küzdve a szélviharral, amely időnként őt is magasba lendítette, de aztán néhány bukfenc és cigánykerék után elkapta Ottó elszökött süvegét. Mérhetetlenül hálás volt ezért a mindent tudó kerti törpe, ősz kobakja ismét kedves süvege alatt melegedett, Fülefonnyadtnak pedig azon nyomban megígérte, hogy a jótettért cserébe bármit kérhet tőle, ő haladéktalanul teljesíti a kívánságát.

Hosszasan töprengett Fülefonnyadt, mit is kívánhatna, végül eszébe ötlött, milyen régóta várja már a másnapi ünnepet, és még mindig nem tudja, miként tegye ezt a napot különlegessé. Ugyanis éppen kilenc esztendővel az Orkánkeddet követő szerda előtt történt, hogy Fülefonnyadt a Zöldgumórágók Tricikliversenyén elnyerte a Csillogó Triciklikupát. „Ezen a jelentős évfordulón mi más lehetne a legpompásabb ünnepi ebéd, mint Habaronc Enci híres zöldfőzeléke?” – gondolta Fülefonnyadt, és minthogy Ottó, a mindent tudó kerti törpe köztudottan jól ismerte a kertek titkait, Fülefonnyadt azt kérte tőle, hogy másnap a varázslatos veteményeskertben az ő kedvenc eledele, zöldgumó nőjön.

Nem tagadta Ottó, hogy ezt a kívánságot bizony nehéz lesz teljesíteni, de ő sosem szegte meg a szavát, és ha egyszer azt ígérte Fülefonnyadtnak, hogy teljesíti a kívánságát, akkor az úgy is lesz.

Fülefonnyadt vígan énekelve tekintett a következő nap elé, amikor majdan zöldfőzelékkel ünnepeli a Csillogó Triciklikupát, viszont arról, hogy aznap Ottónak már nem először szökött el egyetlen, nagybecsű süvege, semmit sem sejtett. Az ám, ugyanis a nevezetes Orkánkedd reggeltől estig tartott, és ez idő alatt Ottó szüntelenül elrepült süvege miatt sopánkodott.

Sokan jártak arrafelé az Orkánkedd napján, mert sok volt arrafelé az erős kerítés, amelyekbe belekapaszkodhattak. Ezt tette Sárgasásmajszoló Orrakókadt is, és alighogy meghallotta Ottó elkeseredett kiabálását, nem törődve a heves szélviharral, elengedte a biztos kerítést, és ő is az elröppent süveg után szaladt. Hosszú, cikkcakkos kergetőzés árán végül is visszaszerezte a szél markából Ottó rakoncátlan süvegét, és gyorsan át is adta a vacogó kerti törpének. Ottó köszönetképpen megígérte neki, hogy teljesíti a kívánságát, bármi legyen az, és nem sokkal később ezt ígérte Szemeszottyadtnak is.

Merthogy Szemeszottyadt is járt Ottó kerítése mentén, az Orkánkedd napján, ő is felfigyelt Ottó reményvesztett siránkozására, és hosszadalmas hajszolás után ő is elcsípte a kóbor süveget.

Másnap reggel, miután Habaronc Enci felébredt, szeme sarkából kimosta az álom utolsó morzsáit, és forró kakaóját szürcsölgetve kinézett a varázslatos veteményesre nyíló ablakon, hirtelen elképedésében csaknem még a forró bögrét is elejtette. Habaronc Enci nagymamája, de még a dédnagymamája sem tapasztalt olyasmit, ami aznap történt, holott a nagymama átélt nyolcvankét esztendőt, a dédnagymama pedig száztizenkét esztendőnél is többet. Az Orkánkeddet követő szerdai napon fehérlett, sárgállott, zöldellt a varázslatos veteményes, mert beérett a fehérrügy, kihajtott a sárgasás, megtermett a zöldgumó, méghozzá egyik a másik mellett.

Erősen gondolkodott Habaronc Enci, mit is tegyen most, hiszen az ő egyszerű tűzhelyén nincs helye három edénynek, azon csak egy fazék rotyoghat, és délig az idő is kevés háromféle főzeléket főzni. Ha zöldfőzeléket főz, akkor elszárad a sárgasás meg a fehérrügy, ha sárgafőzeléket főz, akkor megfonnyad a fehérrügy meg a zöldgumó, de ha fehérfőzeléket főz, akkor a zöldgumó meg a sárgasás vész kárba.

Végtére Habaronc Enci úgy határozott, hogy azon a napon zöldgumóból, sárgasásból és fehérrügyből tarkafőzeléket főz ebédre.

Szép sorjában megcsörrent a tárcsaarcú, kagylófülű távbeszélő készülék, elsőként Fülefonnyadtnál, azután Orrakókadtnál, majd Szemeszottyadtnál is, és Habaronc Enci kedves hangocskája mindháromszor ezenképpen szólott a tárcsaarcú kagylófüléből: „Drága barátom, ez egy kivételes nap, ma különleges főzeléket főzök, kérlek, ebédelj velem!”

El is indultak mind a hárman Habaronc Enci zöld cseréptetős házacskája felé, vígan elképzelve a rájuk váró fenséges főzelékebédet, ámde bizony vidámságuk menten elpárolgott, mihelyt Habaronc Enci kapujában összetalálkoztak egymással.

Habaronc Enci derűsen mosolyogva üdvözölte, majd házába kísérte vendégeit egészen a terített asztalig, miközben Fülefonnyadt mérgesen dühöngött, Orrakókadt dühösen fintorgott, Szemeszottyadt pedig a homlokát ráncolta kedvetlenül.

Így üldögéltek morcosan a megterített asztalka mellett, mind a hárman várva, hogy Habaronc Enci behozza konyhájából a gőzölgő főzeléket, mígnem váratlanul így szólt Fülefonnyadt: „A mai nap kivételes, mert ma éppen kilenc esztendeje, hogy elnyertem a Csillogó Triciklikupát, a Zöldgumórágók Tricikliversenyén, ezért ma Habaronc Enci bizonyosan az én kedvenc zöldfőzelékemet főzte. Talán jobb lenne, ha még most hazamennétek csendesen, hiszen ti úgysem szeretitek a zöldgumót!”

Ekkor azonban megszólalt Orrakókadt: „Ez a nap valóban különleges, mivel éppen hat esztendővel ezelőtt történt, hogy megszereztem a Tündöklő Barkácsdiplomát, a Sárgasásmajszolók Barkácsegyetemén, ezért ma Habaronc Enci kétségkívül az én kedvenc sárgafőzelékemet főzte. Jól tennétek, ha még most hazamennétek szó nélkül, hiszen ti úgysem szeretitek a sárgasást.”

Mindezt végighallgatva Szemeszottyadt egyszer csak kijelentette: „Megeshetett, hogy Fülefonnyadt kilenc esztendővel ezelőtt elnyerte a Csillogó Triciklikupát, előfordulhatott, hogy Orrakókadt hat esztendővel ezelőtt megszerezte a Tündöklő Barkácsdiplomát, jómagam azonban pontosan három esztendeje kaptam meg a Fényes Kereplőplakettet, a Fehérrügyfalók Kereplőparádéján, ezért hát Habaronc Enci nyilvánvalóan nem bajlódott ma sem zöld-, sem