Beszélgetés Giordano Brunóval az asztrológiáról

Giordano Bruno életével és munkáival kapcsolatban eltérőek az utókor vélekedései. Valóban élt volna egy materialista a 16. századi Itáliában? Vagy ez csupán egy későbbi ítélet egy idealista filozófus - az anyag természetét is vizsgáló - munkáiról?
A kor Európájának változó ideológiai vizében a reneszánsz és a reformáció keltette hullámok új elképzeléseket hoztak a felszínre, és a világot és Isten lényegét megérteni vágyók tetszés szerint válogattak a különféle nézetekből. Illetve válogattak volna, csakhogy az egyetemek falai mögül - ahonnan nézve ez az átalakulás túl gyors volt - az egyet nem értés hangjait hozta a szél. Ami a csillagászatot illeti, Arisztotelész metafizikája volt az uralkodó irányelv. Elvont gondolkodást és kevesebb alkalmazást ösztönző dogmái mellett azonban helyet követelt magának a földrajzi felfedezések hatásaként megélénkülő gyakorlati tudomány. Az új világkép kialakulásában már nem az elvi viták játszották a döntő szerepet, hanem az a törekvés, hogy egyre több ismeretet alkalmazzanak széles körben.
Azonban mint mindig, ebben a korban is megjelentek az alkalmazás "balesetei", a tudás hiányát leplező áltudományos fejtegetések, félreérthető felvetések és vitatható következtetések. Ezt mutatta a késő reneszánsz asztrológiájának félremagyarázása és áruba bocsátása. Bruno így ír korának a világot kristálygömbökben elképzelő asztrológusairól:
"Lássátok már most, asztrológus urak, a nyomotokban járó fizikusokkal együtt, hogy azokkal a ti köreitekkel, amelyeket szerintetek az a képzelt kilenc mozgó szféra ír le, úgy bebörtönzitek az agyatokat, hogy amint azok között ide-oda ugrándozni és botladozni látlak, mintha megannyi papagájt látnék a kalitkában."
Azért korholta őket, mert bár tudományt űztek, de nem a tudomány nemes hagyományának szellemében. Nézeteikben keveredtek a csillagok fizikáját, valamint az emberekre gyakorolt hatását leíró tételek, ráadásul ez utóbbiakkal a többség nem is járt túl közel az igazsághoz. A csillagászattal kapcsolatban megragadtak elképzeléseik igazolásának szintjén; a népszerű horoszkópokkal pedig az emberek erkölcsi gondolkodását is megrekesztették, mégpedig egyszerűen az önigazolás szintjén.
A Nolai - Brunót szülővárosáról nevezték el így - azt hirdette, hogy mérhetetlen a tudósok felelőssége. Hiszen ha egy hétköznapi ember egy tekintély szájából hallja azt, hogy a csillagok, vagyis végső soron az Isten, szerint sorsa elrendeltetett, az kevéssé akar majd változtatni saját erkölcsi látásmódján. Bruno szerint ezért az embernek nemcsak azt kell tudnia, hogy milyen hajlamokkal, hibákkal él együtt, és hogy milyen nehézségei adódhatnak, hanem azt is, hogy önmagán és így nehézségein milyen eszközökkel változtathat. Ha ez nem így volna, a "tudás" az önigazolást szolgálná az önirányítás helyett. Bruno tehát az asztrológiában az erkölcs és a filozófia összekötését látta, és kereste azt a formát, amelybe beleönthette erről szerzett tapasztalatait.
Ezeket a tapasztalatokat nagyrészt A diadalmas fenevad elűzése című munkájában - amelyet kimondottan erkölcsfilozófiai műnek szánt - írja le. A párbeszédes formában megalkotott tanítás az ókori görög mitológia isteneihez repít bennünket az Olümposzra: szemtanúi lehetünk a Titánok legyőzésének évfordulójára összegyűlt istenek és Zeusz tanácskozásának. Megtudhatjuk, hogy Zeusz, látva az emberek elfordulását az isteni világtól, felülvizsgálja korábbi döntését: ezért vadászatot hirdet az égbolt csillagképeiben élő mitikus alakokra, s miután elűzi őket, a helyükre az erényeket emeli.
A Kis Medve elűzését követően annak helyét átveszi az Igazság, a Sárkányét a Gondviselés és az Ész kettőse, a Cepheus is távozik, és helyére a Törvény kerül, miként a Hercules (Héraklész) csillagképébe ezután a Bátorság költözik. és így tovább mind a 48 csillagképpel, beleértve az állatövi jegyeket is.
Az olvasónak az első pillanatban az lehet a benyomása, hogy az ókori görög mitológia középkori "kiigazítását" tartja a kezében. Valójában éppen a csillagképek eredeti - és régen elfeledett - tartalmának, üzenetének megjelenítéséről van szó, egyfajta magyarázatról. Hogy mennyire nagy szükség volt ennek a megírására, arra kora asztrológusainak tévelygése adja meg a választ. Bruno azokat az erényeket mutatja be művében, amelyek visszautat jelentenek az emberiség számára az ég legmagasabb pontjának elérése, az Igazság megismerése felé. Megvan tehát az igazi cél, amit a műbeli Zeusz így fogalmaz meg:
"Váljunk igazságossá, hiszen amilyen mértékben eltávolodtunk tőle, oly mértékben távolodtunk el önmagunktól, s így végül nemcsak istenek nem maradtunk többé, hanem még önmagunk sem. Térjünk vissza tehát hozzá, ha önmagunkhoz akarunk visszatérni."
Mit jelenthet ez az eltávolodás? Arról van szó, hogy az ember lelke a szellemi értékektől egyre inkább elfordult az anyagiak felé. "Zeusz tehát a lélek, az emberi szellem, aki az anyag állandóan változó forgatagában találja magát" - magyarázza Bruno könyve bevezetőjében. Zeusz döntése útmutatóul szolgál, hogy miként gondolkodjunk saját életünk múltja és jövője felől: hagyjuk el, tagadjuk meg a gyermeki képeket, és emeljük fel, neveljük ki magunkban a felnőtt felelősségtudatot mutató erényeket. Zeusz a pillanat, amely összeköti azt, amit el kell hagynunk azzal, ami felé haladnunk kell.
Miként van ez a csillagokban megírva? A Nolai szerint az ember egy változásra képes, a sorsnak és az átalakulásnak alávetett lény, aki ha ismereteket szerez, azok további fejlődésre, további megértésre sarkallják, egészen addig, amíg eljut az ég tetejéig, a Kis Medve csillagképbe, a Sarkcsillagig, a világ titkához. Vagy ahogy Brunótól már tudjuk: az Igazságig. Felemelkedése során nehézségekkel fog találkozni a külvilágban, amelyek valójában belső világának hiányosságait nagyítják fel. Meg kell értenie és el kell fogadnia a világot működtető törvények szembenállását saját személyes vágyaival, majd ez utóbbiakat meg kell haladnia a bölcsesség keresésének útján. Ez igazi kihívás, hiszen nem másról van szó, mint annak elfogadásáról, hogy a személyes érdekeken kívül álló természeti törvény és a szabad akarat létezhetnek szintézisben. Mint ahogy a világtörvény elmélete (a Bootes csillagkép) és gyakorlata (azaz a Corona Borealis) is. Mindezekhez a kutatásokhoz és megértésekhez bátorságra (Hercules) és értelemre (Draco) lesz szüksége.
Az Igazság valóban az ég teteje - Bruno 1585-ben ír erről -, a végső megértés, mert nélküle vagy kívüle nincs semmi, ami létezhetne, hiszen a Teremtő igazságossága minden létezőt magában foglal: ami azon kívül volna, az nem volna igaz, így nem teremtett, vagyis nem is létezhet.
Bruno tudta, hogy kevés csak látnunk az eget, az ember ennél többre képes. El tudja érni. El is éri, ha vágyik rá, ha megértette, amit lát. Hiszen az erényre megvan az emberben a hajlam, éppen úgy, mint a bűnre, csak ez utóbbihoz könnyebben közel kerülünk, hiszen nem kíván sem megértést, sem bárminemű erőfeszítést. Elég csak arra a pillanatra gondolnunk, amikor feladjuk egyszerű, hétköznapi törekvéseinket, mint mondjuk: "ma megértő és kedves leszek a munkatársaimmal", vagy "ma nem eszem édességet". Az erény megszerzésének útjában álló nehézségek gyakran elriasztják az embert. Hogy ezen változtathassunk, Bruno fontosnak tartotta a tudományok, a filozófia, az erkölcs összekötését, mélyebb összefüggéseik megvilágítását, és ezáltal az igazi tudás átszármaztatását, azaz a nevelést. Ennek legjobb eszközeként a példamutatást nevezte meg, amelyre csak azok képesek, akik valóban az igazságot keresik, önismeretük fejlesztésével és önirányítással, ahogy ő maga is tette.

Hegedűs Zoltán