Boldizsár Ildikó esztétika-magyar-népművelés szakon végzett, a néprajztudomány kandidátusa, mesekutató és meseterapeuta.

A www.meseterapia.hu honlapon számos írást, interjút találhatsz a meseterápiáról, továbbá egy hosszabb elemzést

A mese mint beavatás címmel.

Ízelítőül néhány részlet a honlapról:

A mese mágikus elemei a szabadság szellemi dimenziói felé tárják szélesre kapukat. Az, hogy valaki a mesében mágikus képességekkel rendelkezik, nem azt jelenti, hogy a fekete vagy a fehér mágia bavatottja, hanem azt, hogy képes felszabadulni az anyagi világ kötöttségei alól, és olyan szellemi áttörést végrehajtani, amelyben minden megtörténhet. Akár még az is, hogy alakot vált, vagy varázslatra bír egy vesszőt. Ne feledjük: a tökéletesen végrehajtott tetteknek valóban mágikus erejük van!

A meseterapeuta nem a pszichoterapeuta munkáját végzi, hanem a mesemondókét. A mesemondók mindig szoros kapcsolatban álltak a mesehallgatókkal, azonnali válaszokat adtak a mesehallgatás közbeni reakciókra, s úgy igazították a hallgatóság igényeihez, kedélyállapotához, szellemi színvonalához a meséket, hogy közben nem csorbítottak rajtuk. A mesemondó rengeteg energiát fejt ki annak érdekében, hogy elődeihez méltó módon adja tovább a rábízott történetet. Ez a hallatlan koncentráció és emlékezetmunka a meseterápiában szintén gyógyító erővel ruházza fel az elmondott (nem felolvasott) meséket.

 

Van még egy lényeges különbség a meseterápia és a pszichoterápia között. Nevezetesen az, hogy míg a pszichoterápia az elfojtás alatt álló sötét tartalmak vagy árnyoldalak után kutat, a meseterápiában az ember fénytermészete válik érdekessé. Ilyen értelemben a meseterápia nem is akar senkit meggyógyítani (mert nem is feltételezi senkiről, hogy beteg), hanem beavat a sors rejtelmeibe, mégpedig úgy, hogy e beavatás során igyekszik felszínre segíteni mindama a világosságot, ami a tudatban és a lélekben egyaránt adott minden ember számára, legfeljebb éppúgy tartós elfojtás alatt áll, mint az a bizonyos „szennyes”.

A mese gyógyító erejéről először egy gyerekkórházban szereztem tapasztalatokat, ahová az én - akkor ötéves - fiam is került. Nemcsak neki, hanem az ott fekvő többi gyereknek is sokat is meséltem, és láttam, hogy a mesék milyen elementáris erővel hatnak a kis betegekre. A fiam gyógyulása után is visszajártam a kórházba, és sok-sok mese elmondása után értettem meg, hogy nemcsak minden élethelyzetnek, hanem minden betegségnek is megvan a maga meséje, és akkor tudok a legtöbbet segíteni, ha a mesét és az embert egymásra ismertetem.

Egy interjúból:

Milyen alapon választod ki a meséket? Lehet valamiféle útmutatót adni azzal kapcsolatban, hogy milyen mesét kell különböző betegségekhez alkalmazni?

 

Ha lehetne valamiféle kiskátét összeütni erről a terápiáról, fabatkát sem érne az egész. Még két mandulagyulladás sem egyforma, hát még az a két ember, aki éppen ebben a betegségben szenved! Mint minden segítségnyújtás esetén, itt is nagyon körültekintően kell eljárni. Mindig alaposan fel kell térképezni, hogy ki az a beteg, aki velem szemben ül, honnan jött (és itt most nemcsak evilági élettörténetét kell elgondolni vagy azt, hogy hol született, mit csinált eddig ebben az életben). Nincs két egyforma betegség, még ha a tünetek egyformák is. Ami beválik az egyik betegnél, lehet, hogy kártékony a másiknak. Még annak is jelentősége van, hogy milyen nemű az illető. Egy nőnek nem mondhatom ugyanazt a mesét, mint egy férfinak!

Miért nem?

Azért, mert a mesék nagyon pontosan elhatárolják a női és a férfi életfeladatokat, és ha ezek például a valóságban összekeverednek, abból aztán származhat néhány  mentális vagy szervi zavar... Arra is szoktam figyelni, hogy egy betegség melyik fázisban van éppen, most kezdődik, vagy már lefutóban van-e. Mindazonáltal leghatékonyabban ott tudok mesékkel segíteni, ahol jól kitapintható mentális oka van a betegségnek. Jó, tudom, hogy szinte minden betegségnek ez áll a hátterében, de nem mindig könnyű előásni a valódi okot. A mesék ebben az „ásásban” is sokat segítenek..

Felnőtteket - a felnőtté válás, valamint a felnőttkor útvesztőiben - hogyan lehet mesével gyógyítani?

Felnőtté válni nem könnyű, már csak ha azt nézem is, hogy milyen nehéz a saját, számunkra kijelölt utat megtalálni a számtalan lehetőség között. És akkor még nem beszéltünk a párválasztás nehézségeiről, a minduntalan felbukkanó ellenségekről, a ránk leselkedő veszélyekről, amelyek ezer különféle arccal mutatkoznak előttünk... De - mondhatnám viccesen - nincs mese, végig kell csinálni, felnőtté kell válni: döntéseket kell hozni, felelősséget kell válallni magunk és mások életéért és boldogságáért... a saját boldogságunkért... Legalábbis én valahogy ezt tanultam a mesékből, és így is adom tovább..

Ezek szerint az értékvesztettséget mint jelenséget nem foghatjuk rá teljes egészében a minket körülvevő, modern világra, hanem mi magunk is tehetünk róla?

Igen. Az, hogy értékvesztett fiatalok vannak körülöttünk, az valóban nem csak külső okokra vezethető vissza. Gondoljunk csak bele: az értéket mindig minden egyes korban meg lehetett találni, ha volt belső indíttatása az embernek, hogy megkeresse azokat. Ha belső indíttatás nincs, akkor nem kívül van a hiba, hanem belül.